Tovább a tartalomra
december 31, 2020 / baranyoszsuzsa

Mama, igazat mesélj… amikor a daganat megmozdult

Néni, én be tudom csukni utánad az ajtót.

1941 júniusában Mama otthon életet adott a második gyermekének. Kisfiú érkezett, az Apukám.

Floki, a csodaszép farkaskutya iszonyú vonyításba kezdett. Hiába nyugtatták, senki sem tudta elhallgatatni. Mama nagymamája, aki segédkezett a szülésben, elsőre furcsának tűnő ötlettel állt elő. Meg kell mutatni a kutyának a csecsemőt. Ledöbbentek, de a hangot egyre elviselhetetlenebbnek érezték. Végül is mit veszíthetnek.

Mama feküdt a nagy ágyban, kezében az bepólyázott újszülöttel és beengedték Flokit a szobába. Megszaglászta a baba pólyáját és elhallgatott. Tudomásul vette, hogy a családhoz tartozik.

Papa büszkén mesélte otthon, hogy a felesége egy hang nélkül szült. Na, amit ezért kapott az anyjától, azt nem tette zsebre.

Az egyik nap a spájz ablakból messze egy közeledő női alakot fedeztek fel, aki egy babakocsit tolt. A nyugati ablakból majdnem el lehetett látni a HÉV-ig, mert ezen az oldalon csak szántóföldek voltak. Nem ismerték fel a hölgyet. Ellenben megfogalmazták a kívánságukat. „Egy ilyet nekünk is hozhatna valaki!” Bár, minden vágyuk ilyen gyorsan teljesült volna. Néhány perccel később a Dédi állt a kapuban. Meghozta az első unokájának az ajándékot.

Hihetetlenül nagy örömet okozott vele az ifjú szülőknek. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy meg is tudom mutatni a meglepetést. A mellékelt fénykép 2021-ben lesz 80 éves. 1941 nyarán készült. A fiatal lány a Mama akkor 16 éves húga, aki a keresztmamája lett a kisfiúnak. Sok évvel később ő és a férje küldték a rejtélyes képeslapokat Lujzikának, Erzsébet nap alkalmából.

A Klenity dűlő 1 (most Szegfű utca 41) udvarában készült a fénykép, ami hűen tükrözi az akkori babakocsi divatot.

Leírhatatlan érzés egy ilyen képet a kezembe tartani, ami a születésem előtt 30 évvel készült. Hányszor kopogtam be ezen az ablakon este, amikor Mama már egyedül élt a házban és, nagyon helyesen, sötétedés után magára zárta az ajtót.

Ebben az állapotban én is csak fényképen láttam az épületet. Minimálisan változtattak csak rajta később. A folyosót becsukták. Az utcafelőli részéből lett a spájz. A középső részt kiszélesítették és egy üveges verandát alakítottak ki. A végében fürdőszoba kapott helyet, de ne rohanjunk ennyire előre.

1942 késő őszén Mama egyre rosszabbul érezte magát. Ráadásul a helyzet tovább romlott. Hiába utált orvoshoz menni, most nem tehetett mást.

Budakalász akkori orvosa (háziorvosa) egy nőgyógyász volt. Korábban ő vezette le mind a két szülését. A vizsgálatok elhúzódtak. Egyre jobban megijedtek. Ellenben a végső diagnózis minden képzeletüket felülmúlta. DAGANAT. Egy 23 éves fiatalasszonynál? Az orvosnak is gyanús volt az eredmény. Január végén valami megváltozott. A következő alkalommal 2 új hírrel várta a Mamát az orvos. „Asszonyom, magának nincs daganata. Gyermeket vár.”

Háború, jegyrendszer, nehézségek mindenben. Ráadásul egy 1,5 éves kisfiú várta otthon. Az orvos tudta, hogy a két rossz közül ez a kisebb, de most nem örömteli a hír.

A Mama vállára tette a kezét. „Nem baj, Bárányosné, most lesz egy gyönyörű kislánya.”- mondta vigasztalásként. Igen, ismerte a betegeit. Mama szeme felcsillant az örömtől. Különben is ideje sem lett volna kétségbeesni, mivel a január végi változás azt mutatta, hogy már megmozdult a kisbabája.

Ami a nőgyógyászt is megtévesztette, hogy a Mamának nem maradt el addig a menstruációja.

1943 júniusában megszületett a kisebbik fiúk. (Ennyit a „beígért” gyönyörű kislányról.)

A szülés után a szülésznő kimerülten szundikált az ablak melletti széken. Az orvos másik beteghez sietett, de neki még hosszú órákig ott kellett maradnia. Az akkor még második évét be sem töltő Apukám, nem értette a helyzetet. Odament hozzá, és tökéletesen érthetően közölte vele: „Néni, én be tudom csukni utánad az ajtót.”            

 Közben a Papa elment az Elöljáróságra, bejelenteni kisebbik fia születését. Mikor megkérdezték, hogy mi lesz a keresztneve a csecsemőnek, hangos gondolkozásba kezdett, mivel ezt nem beszélték meg. „Ha már van két Mihály, akkor legyen két László is.” Ezzel a mondatával egyszerre sikerült három hozzátartozóját is magára haragítania.

A Mama, ha már mégsem kislány, akkor Gábor nevet szeretett volna.

Az édesapja felháborodott, hogy miért nem az ő nevét, a Józsefet kapta a harmadik unokája.

A másik László, a két évvel fiatalabb öccse, sem volt boldog. Nem elég, hogy a Papa nagyobbik fia születése után rövid idővel neki lánya született. Most kevesebb, mint két évvel később a bátyának újból fia születik, és még az ő nevét adja neki. Néha lehetetlen mindenkinek megfelelni.

Hasonlóan nehéz helyzetben vagyok most én is. 2020 végén mit is kívánjak 2021-re?

Több örömöt és kevesebb szomorúságot!

Több szeretetet, és kevesebb közönyt!

Több megértést, és kevesebb értetlenséget!

Több segítséget, és kevesebb elutasítás!

Több mosolyt, és kevesebb könnyet!

Több beteljesült álmot, és kevesebb újratervezést kívánok!

Szeretettel,

Bárányos Zsuzsa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

<span>%d</span> blogger ezt szereti: