Tovább a tartalomra
december 24, 2020 / baranyoszsuzsa

Mama, igazat mesélj… 1944 karácsonya

A Mama nem azért imádkozott, hogy ne bombázzanak.

December huszonnegyedike van, és én nem karácsonyfát díszítek.

Ülök a gép előtt és azon gondolkozom, hogy hogyan fogom leírni a leírhatatlant. Minden évben készül bejegyzés a kozmetikám Facebook oldalára karácsonyi jókívánságokkal. Kedves barátomat, Peller Károlyt hívom segítségül 9 éve. 2011-ben még nem készült el az „Ez karácsony” című CD-je. Ellenben egy dal, az általa írt szöveggel már felkerült a YouTube-ra.

 A hagyomány, az hagyomány. Eszembe sem jutott nem folytatni, de idén elmaradtak a meseszerű, csillámporos és a már-már giccsesen tökéletes jelzők.

A 2020-as évben semmi sem úgy alakult, ahogy vártuk. Gondolom, hogy ezt nem is kell megmagyarázni.

A kozmetikai vállalkozásom stratégiája maradt, de a taktikai terveimet átírta ez az év. Ezzel sincs gond. Majd egyszer megtudom, hogy miért történt így.

Talán soha nem kezdem el írni a „Mama, igazat mesélj…” című bejegyzéseket.

A kozmetikában gyakran elhangzanak ezek a történetek. Négyszemközt, bizonyos helyzetekben. Amikor a nálam járó vendég szomorú, elkeseredett, tanácstalan.

Olyankor könnyű megtalálni a történetek között a legodaillőbbet.

Most is pontosan tudom, hogy melyik a legaktuálisabb.

Csupán 76 évet repülünk vissza az időben. December huszonharmadikán két német katona támogatta a menni sem tudó, erősen ittas társát. Szereztek valakit, aki tolmácsolni tudott nekik, és így négyesben érkeztek meg a Klenity dűlő egyes számhoz (most Szegfű utca 41).

Az egy saroknyi távolságra a Fényes villától, ahol akkor a szentistvántelepi német főparancsnokság tartózkodott. Elég közel, hogy feltűnés nélkül eljussanak, de megfelelő távolságban a lebukás esélyének minimalizálásához.

Papát azzal keresték meg, hogy rejtse el a részeg katonát addig, amíg ki nem józanodik. Mivel ha a felettesük így meglátja, azonnal fejbe lövi.

Ilyen „kérés” megtagadását golyóval „jutalmazták” volna. Azonnal megoldást kellett keresni, hogy megvédje a családja és a saját életét. Ellenben egy pici házban, ami három helységből áll, hová lehet eldugni egy ilyen állapotban lévő embert?

Gondolkozni nem volt idő, fegyverekkel nézett szembe.

A folyosó alatt elhelyezkedő apró pincére esett a választás, más lehetőség hiányában. Reménykedtek, hogy nem lesz komolyabb baj belőle.

Hozzászoktak már a fegyverek állandó jelenlétéhez. Papa a Klinger Henrik által alapított Budakalászi Textilművekben (később Lenfonó- és Szövőipari Vállalat, majd Budaflax) dolgozott. Ami ekkor már rég hadiüzemként működött. Ennek köszönhetően nem vitték el a Papát katonának, de emiatt borzasztóan rettegtek a bombázásoktól.

A Mama nem azért imádkozott, hogy ne bombázzanak. Csak azt kérte imáiban, hogy lehetőleg ne nappal, amikor a Papa dolgozik. Két pici gyerekkel egyedül, esélye sem lett volna eljutni a légópincébe, amikor a szirénák megszólaltak.

Elmentek aludni. Másnap délutánra a német katona kijózanodott, és kézzel-lábbal magyarázva hálálkodott. Megköszönte, amit érte tettek és már el is ment. Sietnie kellett nehogy feltűnjön a hiánya.

Papa lement az apró pincébe és megdöbbenésére egy német kézigránátot talált. Feltette a sötétbarna szekrények tetejére nehogy valamelyik gyerek kezébe kerüljön. Már késő volt ahhoz, hogy átvigye a Fényes villába, a német főparancsnokságra. Ellenben megbeszélték a Mamával, ez lesz holnap reggel az első dolga.

A két felnőtt megkönnyebbülve készült, hogy gyermekeiknek szentestét varázsoljanak karácsonyfával, ajándékkal.

Amikor meggyújtották a gyertyákat a fenyőn, a 3, 5 és 1,5 éves kisfiaik szemét látták felragyogni az ajándék láttán, békesség költözött a pici házba. Nem lehet folyamatosan rettegni. Belefárad az ember. Bombáznak, jegyrendszer van, katonák rohangálnak géppisztollyal, a szeretteik közül sokan a fronton vannak. Minden borzasztó, de az ember mindig reménykedik.

A gyerekek játszottak a fa építőkockákkal, ők meg csodálták a gyermeki ártatlanságot.

Eltelt az este.

Papa feltette az építőkockákat a barna szekrények tetejére. A dupla ágy, a két szekrény és a nagytükör aljában egyszárnyú pici szekrénnyel, a Mama hozományaként érkeztek Budakalászra 5 évvel korábban. Hol volt már a 20 éves, 40 kilós, budai lány?

Talán már 40 kiló sem volt. Gyermekeket szült. Két pici gyerekkel, naponta gyakran kétszer, el kellett mennie a tőlük messze eső, falu közepén lévő boltba, mert a szentistvántelepiben nem válthatták be az élelmiszerjegyeket. Hetente egyszer biztosan hajnalban kelt, és kenyeret dagasztott, amit még el is kellett cipelnie a szintén kilométerekre lévő pékhez. Ráadásul, aki nem ért oda a meghatározott korai órában, annak a családja nem evett azon a héten kenyeret. Csirkéket és malacot nevelt, hogy legyen tojás, és hús az asztalon. A háztartásról még egy szót sem írtam.

Hosszú, nehéz nap után, gyorsan elaludtak.

Dörömbölésre ébredtek.

Papa félálomban, pizsamában kereste a papucsát a sötétben. Az ablakok sötétítését már régen elrendelték. Néhány lépés csupán. A duplaágyat megkerülve már a szoba kétszárnyú üvegajtajához ért. A dörömbölés erősödött. El sem tudta képzelni, hogy mi történhetett.

A szobaajtótól három lépés a bejárati ajtó a konyhán keresztül. Először az alul fa, felül üvegajtót kellett kinyitnia, utána a teli ajtót.

Legnagyobb megdöbbenésére a folyosón orosz katonák álltak géppisztollyal.

Papa hátralépett, a katonák pedig követték. A szoba keltette fel az érdeklődésüket. A zseblámpa fénye élesen hasított bele a sötétségbe. Az ajtó jobb oldalán a szekrény vált láthatóvá. Még szerencse, hogy a sötétben nem látták, hogy a tulajdonosok holtsápadtak lettek. Kúszott tovább a fény és előkerültek a fa játékkockák. Mama nem mert levegőt venni. Ott van mellette a német kézigránát. Néhány centi és megtalálják. Nem fognak kérdezni semmit. Különben sem tudnának válaszolni. Nem értik egymás nyelvét. Minek is? Az ellenséges kézigránát magáért beszél.

A sok ima talán most talált meghallgatásra, vagy a katonának is ekkora gyerekeket kellett otthon hagyni?

Már csak az alvó gyerekeket kereste meg a fény az ágyban.

Lelkesen kiabált a saját nyelvén, hogy gyerekek, gyerekek.

Persze a Mama és a Papa nem értették, amit mond, de megéreztek valamit.

Megmenekültek. Nem lövik le itt és most az egész családot.  

A Papának reggel az első dolga az volt, hogy elvitte a német kézigránátot a Fényes villába. Ott már a szentistvántelepi orosz főparancsnokságot találta.

Békés, csendes, szeretetben gazdag karácsonyt kívánok!

Szeretettel,

Bárányos Zsuzsa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

<span>%d</span> blogger ezt szereti: