Tovább a tartalomra
április 6, 2020 / baranyoszsuzsa

Mama, igazat mesélj…

Három hét vendégek nélkül borzasztó egy kozmetikus életében.

Ráadásul nem arról van szó, hogy nem lenne munkám, hanem “teltházat” mondtam le a kialakult helyzet miatt.

Görcsbe rándult a gyomrom minden telefonhívás előtt, amikor a beírt vendégnek mondtam el, hogy sajnos nem tudom fogadni. Szerencsére mindenki hihetetlenül kedvesen reagált. Kimondhatatlanul büszke vagyok rájuk.

Nyolc éve, amikor megszűnt a MALÉV az egyik osztálytársam, aki pilóta lett közben, írt egy szívszorító levelet arról, hogy ő is azok között volt, akik visszavitték a 737-eseket a bérbeadónak. Nem tudtam sírás nélkül többedszerre sem elolvasni a sorait. Egy padban ültünk, és mind a kettőnknek már akkor (általános iskolásként) megvolt az álmunk. Mindent megtettünk érte, és valóra is vált.

Akkor azon gondolkoztam, hogy én hogyan reagálnék, ha hasonló helyzetbe kerülnék. A könnyeim egy részével magamat is sirattam. Egy akkor esélytelennek látszó helyzetet.

Most elárulom, hogy mik azok a kérdések, amik engem átsegítenek a nehéz pillanatokon.

„Történt már rosszabb az életembe?” A válasz mindig igen.

„Abból is fel tudtam állni? A válasz erre a kérdésre is az igen.

Ilyenkor már könnyebb „felállni, koronát igazítani, tovább menni”.

 

Biztos halott már a buddhista tanmeséről.

Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától

kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.
Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan
bölcsességet, mely a szomorú napokban vigasztalja,
a nehéz helyzetekben bátorítja,
a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Egyetlen szót vésett bele:

 

” ELMÚLIK

 

Amikor valamelyik vendég panaszkodik kisebb-nagyobb problémájáról, akkor mindig elmondom neki a következőket. Nem lebecsülve az ő gondját, hanem csak azért, hogy gondolkozzon el.

Mama (apai nagymamám) 150 centis, 40 kilós, 34-es lábú törékeny nő volt. Sajnos már közel 19 éve nincs közöttünk, de 30 évig az életem rendkívül fontos része volt.

Csak nagycsoportba jártam óvodába, mert az iskola előkészítő évként kötelező volt. Pont ezért már akkor is rengeteg időt töltöttem vele. Nem azért, mert ő vigyázott rám, hanem én mentem már akkor is hozzá. A szomszéd házban élt 62 évet. 20 éves óbudai lány ide jött férjhez. Itt születtek meg gyermekei, veszítette el a férjét, és végül ő is innen ment el.

A két ház között nem volt kerítés. A szőlőlugas alatt rohantam át, a rossz betonon. Amin rengetegszer estem el, a térdemen, folyamaton ott voltak a horzsolások nyomai.

Nem érdekelt. Talán észre sem vettem.

A Nagypapám sokszor mondta Mamának: „Na, megjött a lányod.” Ezzel kivonult a kertbe, vagy a könyöklőjén szívta a Románcot. Erős dohányos volt.

Igazi régi típusú konyhába mentem be a verandán keresztül. Középen a nagy asztal, ami később egy pokróc segítségévek gyakran űrhajóvá változott

Sarokban sparhelt, amit már csak fűtésre, és sütésre használtak, de a Papa szerint egy házban, ahol három család él fontos, hogy legyen. Akármi is történhet, háború, vagy ötvenhat…

A bejárati ajtóval szemben a zöld kredenc, amit még a Mama kapott hozományul. Az asztal szoba felőli oldalán hűtő, és mellette a kedvenc hokedlim, amin azonnal helyet is foglaltam. Velem szemben az asztal másik oldalán egy láda. Évekkel később tudtam csak meg, hogy a Mama stafírungos ládája volt az. Ebben hozták ki a menyasszonyi kelengyéjét.

Mamát az asztal és a láda között találtam és rendszerint főzött.

Igen ám, de főzéshez csak a kezére volt szüksége, ezért sürgetve azonnal kértem.

„Mama, mesélj!”

Mesélt. Három mesét mondott fejből. Néha próbált kihagyni részeket, de akkor már kívülről tudtam őket, és azonnal lecsaptam.

„Most az jön, hogy…”

Öt évesen mentem óvodába, és ez még korábban történt. Tudtam a meséket kívülről. Untuk is mindketten. A gyermeki leleményességgel új ötletem támadt.

„Mama, igazat mesélj!”

Mivel rengeteget voltam felnőttek között, nem volt túl meglepő a kérésem a koromhoz képest.

Akkor elkezdődött valami. Mama mesélt a saját születéséről, gyermekkoráról, húgáról, iskolás éveiről, konfirmálásról, “kalaposlány” időszakról, tánciskoláról, szerelemről, házasságról, és igen a háborúról is.

 

Amit mesélt a háborúról azt szoktam elmondani a vendégeknek, amikor panaszkodnak valami „apróság” miatt.

Folytatom a következő részben.

Szeretettel,

Bárányos Zsuzsa

Kozmetikus, elektrokozmetikus, a hatékony alakformálás és bőrfiatalítás szakértője

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: