Tovább a tartalomra
augusztus 18, 2014 / baranyoszsuzsa

Az igazság mindig győz

Tegnap megint meghallgattam egy előadást a blog írás fontosságáról. Minden mondatával egyet értek, és mivel három a magyar igazság újból belevetem magam az írás szépségébe. Ráadásul most újból jó hírrel szolgálhatok, ami külön öröm számomra.
Ami nem sikerült tavaly december nyolcadikán, azt idén július huszadikán szó szerint is siker koronázta.
Az élet meseszerű fordulatot vett, és a „jövendölésem” beteljesedett. Tényleg csak főpróba volt a decemberi megmérettetés. Nem annak köszönhető, hogy én olyan nagy jós tehetség lennék, hanem van egy fiatal hölgy, aki példát mutathat kitartásban, belső szépségben a korosztályának. A példaképük lehet. Természetesen most bárki mondhatja, hogy elfogult vagyok, és be kell, valljam, hogy az együtt töltött idő alatt nagyon megszerettem Edinát. Mivel a jegyek száma korlátozott volt, újból csak lélekben lehettem vele. Most a TV közvetítés mégis olyan érzést keltett bennem mintha én is ott lennék, és megszűnt a távolság közöttünk.
Bíztam abban, hogy nem csak megbundázott szépségversenyek vannak, és a mi néha furcsa világunkban is történhetnek csodák. Egyszer tényleg a legszebb lány fejére kerülhet a korona. Elhiszi magáról, hogy neki is sikerülhet. Álltam a TV előtt, és amikor már csak az utolsó hat lány volt a színpadon, és a második udvarhölgy kiválasztására került a sor. Magamban mondtam annak a lánynak a nevét, akinek én ezt a megtisztelő címet adtam volna, és kimondták a nevét. Nem volt időm magamhoz térni, mert következett az első udvarhölgy, és megismétlődött, hogy a magamban kimondott nevet mondta ki a műsorvezető is. Na ez volt az a pillanat, amikor megijedtem egy picit, hogy nem lesz benne az első háromban? Nem, ez nem lehet. Szememet becsukva mantraként mondtam egy nevet, és nagyon hosszúnak tűnt az idő, de elérkezett a pillanat, és kimondták az általam suttogott nevet.
Igen, Kulcsár Edina – Magyarország Szépe 2014 Miss World Hungary.
Megtörtént a csoda, itt volt az idő, és Edina kész volt rá, hogy a korona a fejére kerüljön.
Olyan ez, mint a mese, amikor a jó elnyeri a jutalmát. Szükségünk van a való életben ezekre a mesékre, hogy erőt adjanak a hétköznapok küzdelmeihez.
Szerintem még soha nem álltunk ilyen közel ahhoz, hogy egy világversenyen magyar lány fejére kerüljön a korona.
Decemberben újból izgulhatunk Edináért.
Edina, mutasd meg nekik, hogy ebben a pici országnak van mire büszkének lennie megint, és a magyar lányok a legszebbek!
Hajrá Edina!

Szeretettel:
Bárányos Zsuzsa

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: